Délkelet-Ázsia

Wednesday, May 10, 2006

Thaiföld - Phi Phi szigetek

Május elején úgy döntöttünk, hogy ismét elmegyünk Thaiföldre, megnézzük Phi Phi szigeteket és Bangkokot.


Négy napot töltöttünk Phi Phi szigetén, mely két részből áll: Phi Phi Leh és Phi Phi Don. A kettő közül Phi Phi Don a nagyobb, itt laktunk mi is. A kisebb sziget lakatlan. A szigetek kb 45 km-re (másfél óra hajóval) fekszenek Krabitól, illetve Phuket várostól. A hajókikötő Phi Phi Don "központjánál" van, ahol attól függően, hogy ki melyik szállodában fogalt helyet: vagy a központban marad vagy kisebb csónakkal tovább utazik. A mi szállásunk a sziget legészakibb partjánál volt, így nekünk tovább kellett mennünk (kb. még fél órát utaztunk). Amikor kikötött a csónak akkor el sem hittük, hogy itt fogunk lakni, mert egyszerűen annyira szép volt: fehér homokos part; kék,- nagyon tiszta tenger; gyönyörű látkép.


A hétfő délutánt és a keddi napot pihenéssel töltöttük. Sokat fürödtünk, sétálgattunk a parton, jókat ettünk. A szállodának még az étterme is a tengerre nézett, így minden pillanatban láthattuk partot. A medence közvetlenül a part mellett található (lásd balra)!

Még több kép

Szerdán elmentünk búvárkodni:
Az első merülés Bida Nai szigetnél volt (egy halászhajóval kellett utazni kb 1 órát), melyet Délkelet-Ázsia egyik legszebb merülőhelyének tekintenek. A tengeri élővilága csodálatos, még leopárd cápával is találkoztunk (szerencsére elég nyugodt cápafaj, emberre állítólag nem veszélyes). Továbbá tengeri csillagot, bohóc halat, Moorish halat, hatalmas rákot, tengeri uborkát és természetesen nagyon szép korallokat is láttunk.
A második merülés Bida Nok szigetnél volt, nagyon közel a másik szigethez. Itt ismét nagyon sok halfajtát és növényeket láttunk .
Mindkettőnknek nagyon tetszett a búvárkodás a fantasztikus elővilág miatt.



Csütörtökön elmentünk egy sziget körüli hajótúrára (négy órás út volt). Körbehajóztuk Phi Phi Don, majd Phi Phi Leh szigetet. Közben pedig megnéztünk néhány kisebb öblöt is, például a Maya öblöt (lásd balra), ahol a Part című filmet forgatták. Sajnos nagyon sok túrista volt az öbölben. A túra végén pedig megálltunk a sziget központjánál és bejáruk a környéket. A legszebb partszakasznak a szállodánkét találtuk: nem sok túristva található ott, és elképesztően szép a táj.
Pénteken indultunk Bangkokba, melyről a következő bejegyzésünkben lehet majd olvasni.


Utazási tudnivalók:
Utazás a szigetre: ahogy korábban is
írtuk, először Krabira és Phuket-re kell repülni (mi a Tiger Airways-zel mentünk Szingapúrból). A repülőtéren lehet a taxit elintézni a kikötőig, majd onnan hajóval lehet menni Phi Phi Donig. A hajójegyeket az állomáson célszerű venni. Érdemes vigyázni, mert a taxivezetők hajlamosak utazási irodáknál megállni a jegyvétel céljából a kikötő helyett.
Utazás a szigeten: csak ún. longtail boat-tal lehet közlekedni a vizen (lásd fent). Szárazföldi közlekedés nem jellemző.
Szállodák: a legtöbb szálloda a sziget központjánál található az Ao Ton Sai és a Ao Lo Dalam partoknál. Mi inkább az északi részt ajánljuk, a Hat Laem Tong-ot. Mi a P.P. Erawan Resortban szálltunk meg, ami az egyik legszebb szálloda a szigeten. A P.P. Erawan melletti Holiday Inn szintén csodaszép. Az északi part hátránya, hogy lényegesen drágább, mint a központ (főleg az éttermeket tekintve, ahol dupla árakat találtunk).
Beutazás/kiutazás: magyar állampolgároknak v
ízumot elég a helyszínen igényelni (a túristának döntő többségének semmilyen vízum sem kell, a mi járatunknál nekünk kellett csak külön sorba állni). A vizum 1.000 bahtba kerül (1 baht = 5,6 forint), valamint kell egy igazolványfénykép. A kiutazáskor 500 baht illetéket kell fizetni.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home